Éget a homok. A nap szétégeti a testem. Meztelenül kóborlok a sivatag végeláthatatlan homokdűne útvesztőiben, kutatva, valami után. Fölfelé nézek, hisz amit keresek, nagyobb nálam. Nagyobb nálam, és nagyobb mindennél amit ismerek. Nem tudom, mikor találom meg és azt sem, mióta keresem. A tudatlanság fájhatna, de nekem erőt; reményt ad.

Szólásszabadság. Jól rágjuk meg, aztán köpjük ki. Bizony köpjük ki. Írok egy olyan honlapon, amit senki nem olvas, csak azért, hogy a véremben bugyogó középszerű, de annál inkább szorgos poéta kiélhesse magát. Nem tudom beletartozik-e a szólásszabadságba az, hogy meghallgatják szólást, de ha nincs tér, ahol legalább zenghetne a hangunk akkor mégis mit érhet ez a szó? Igen ez a szó. Mert többet nem jelent. Ez nem az én kicsinyes vágyaimról, vagy más vágyairól szól, hanem a kötelességről. Nem az enyémről, vagy máséról hanem A kötelességről. Arról, hogy vannak akiknek nem verseket, novellákat irogatni támad kedve, hanem változtatni akarnak. Nem ezen, máson.